Így nyilatkozott Vitézy Dávid az újraszámolt szavazatokról! – „Mocskolódott és hazudott” 1/2

Általános

„Egyrészről Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, hogy akkor is, ha az újraszámlálást ő nyeri, teljes Budapesten új választást szeretne. Természetesen ennek magam részéről állok elébe, ha erről az illetékes szervek döntést hoznak. Az NVB döntésének fényében azért azt fontos leszögezni, hogy teljesen felelőtlen és erkölcstelen volt az a

Hajjaj! Majka és Köllő Babett között elcsattant egy csók!

Celeb

A TV2 sikerműsorának A Sztárban Sztár leszek új évadának első adásába Majka a pillanat hevében megcsókolta Köllő Babettet a kamerák előtt. Majka megijesztette Köllőt az egyik versenyző produkciója alatt, kiengesztelésképpen meg akarta puszilni a színésznő arcát! De ez másképp sült el! Mutatjuk a részleteket! A hír nem ért véget! Folytatáshoz haszná

Dér Heni kislánya megszületett – Itt a részletek + FOTÓ

Celeb

Dér Heni kislánya megszületett. Dér Heni múlt héten azt írta a közösségi oldalán, hogy: ismerősnek érzi a helyzetet valamint, hogy málnalevél teát iszik, hogy elindítsa a szülést, amitől a rajongói azt gondolták, hogy az énekesnő veszélybe sodorja a kislányát, ahogy két évvel ezelőtt a fiával, Bendegúzzal is tette. A hír nem ért véget! Folytatáshoz

Napi horoszkóp 2024.06.13

Horoszkóp

Az asztrológia egy olyan meggyőződésrendszer, amely szerint a Nap, a Hold, a Naprendszer bolygói és a 12 állatövi jegy helyzete egy adott pillanatban, általában egy személy születése idején vagy életének fontos fordulópontján, egy térképre vagy diagramra helyezve ábrázolható. Ez a diagram az esemény idejére és a földrajzi helyre vonatkozik. Nézzzük

Page 22 of 55