Pár nap és nem a POSTÁS FOGJA HOZNI A NYUGDÍJAT!

Általános

Jön a kötelező bankszámla, amivel elsősorban a nyugdíjasokat célozzák. Havi 1575 forint egy magyar nyugdíjasnak mekkora teher? December 15-től gyakorlatilag minden nagyobb magyar banknak be kell vezetnie az úgynevezett alapszámlát. Az ötlet nem újdonság, a bankok már kínáltak ehhez hasonló konstrukciókat, de most itt a kormány verziója, ami kötelez

Az OTP bank most nagyot mutatott! Döbbenetes!

Általános

Az év első munkanapján több tucatnyian érdeklődtek és adták be igényüket a Munkáshitelre az OTP Bank fiókjaiban. A bank már elvégezte az első hitelbírálatokat, és az első támogatott konstrukciók folyósítása is megkezdődött. A Munkáshitelt azok igényelhetik, akik nem jogosultak diákhitelre, nem rendelkeznek felsőfokú képesítéssel, és legalább heti 2

Felrobbantotta a házát egy nyugdíjas a végrehajtás után!

Általános

Egy komáromi férfinak a bírósági végrehajtó felszólítására el kellett hagynia otthonát. A gyanúsított eleget tett ennek, de másnap hajnalban visszatért, és felgyújtotta a házat. A Komáromi Járási Ügyészség vádiratot emelt vele szemben jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt. A gyújtogatás következtében senki sem sérült meg, de az ingatlanban tö

Ennyi volt! Brumi és Reni kapcsolata szétesett!

Általános

Már csak néhány nap van hátra a Házasság első látásra fináléjáig. A házaspárok közül Reni és Brumi kapcsolata bizonyult a legerősebbnek, ám a közelgő befejezés érzelmileg egyre jobban megterheli őket. Úgy tűnik, hogy bontakozó szerelmük jövője a távolságon múlik: ha egyikük sem hajlandó közelebb költözni a másikhoz, kapcsolatuk könnyen zátonyra fut

CSALÁS! Brumi Reni döntéséről! Kamera mindent vett!

Celeb

A párok minden egyes perccel egyre közelebb kerülnek a végső döntéshez, és az ezzel járó feszültség szinte mindenkire egyre nagyobb teherként nehezedik. Brumi és Reni között nagy távolság van, ami komoly problémát jelentett számukra a döntés meghozatalában. A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

HATALMAS CSALÁS! Brumi és Reni döntéséről!

Celeb

A párok minden egyes perccel egyre közelebb kerülnek a végső döntéshez, és az ezzel járó feszültség szinte mindenkire egyre nagyobb teherként nehezedik. Brumi és Reni között nagy távolság van, ami komoly problémát jelentett számukra a döntés meghozatalában. A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

Fábry végre megszólalt a családjáról! Így élnek most!

Celeb

Fábry Sándor, akit egész Magyarország ismer, ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről. Most azonban kivételt tett, és nemcsak személyes életébe engedett bepillantást, hanem gyermekeiről is mesélt. A humorista elárulta, hogy kamasz lányának különösen jó humora van, és nem kizárt, hogy ő követi majd édesapja nyomdokaikat. A hír nem ért véget! Foly

Eddig mindenki ROSSZUL tudta ezt a mondókát!

Általános

Nem véletlen, hogy az óvodákban nagy hangsúlyt fektetnek ezek megtanítására, még akkor is, ha egy-egy mondóka szövege felnőttként kissé különösnek vagy értelmetlennek tűnik. Gyermekkorunkban mindannyian találkoztunk olyan kérdésekkel, mint például miért kap rétest a lépést tartó katona, vagy mi az a fundaluka? Hasonló rejtélyeket rejthet a jól isme

Page 3 of 6