Rövid időre kétszázötven embernek kellett elhagynia egy budapesti szállóépületet, miután vasárnap délután magasra csaptak a lángok. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint senki nem sérült meg.
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
A Fricska táncegyüttes 2009-ben alakult, és rövid időn belül a magyar és nemzetközi táncélet meghatározó csapatává vált. Kezdetben Moussa Ahmed vezetésével hatan dolgoztak együtt, majd 2015-ben a veze
Karsai Dániel nemcsak a színdarabot, hanem a közelmúltban megjelent könyvet, „Egy tökéletes nap” címmel, társszerzőként jegyezte. EBBEN Karsai Dániel, olyat is elárult, amit eddig senki sem ismert! IT
Az óraátállítás témája hosszú ideje heves viták tárgyát képezi, mivel jelentős hatást gyakorol mind az emberi szervezetre, mind a mindennapokra. Bár az őszi óraállítás már hetekkel ezelőtt lezajlott,