A Kormányinfón elárulták, hogy meddig lesz még óraátállítás!

Az óraátállítás rendszeresen viták kereszttüzében áll, mivel sokan eltérően vélekednek a téli és nyári időszámítás előnyeiről és hátrányairól. Bár az Európai Parlament évekkel ezelőtt megszavazta az óraátállítás eltörlését, az uniós tagállamok azóta sem tudtak közös nevezőre jutni. A Kormányinfón elárulták, hogy, meddig lesz még óraátállítás Magyarországon és azt is, hogy a Téli vagy a Nyári időszámítás marad e.
ITT VANNAK A RÉSZLETEK:

A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

—>> KÖVETKEZŐ OLDAL

Ez is érdekelhet:

17 darab ebből a generációból származó Volvo XC70 volt elérhető el. Az árak valamivel hárommillió forint alatt kezdődnek, a felső határ pedig 8,5 millió forint környékén van, ahol már egy fiatalabb, erősebb motorral szerelt változat található. Nagyjából 3,5-4 millió forint környékén már egészségesebb példányokat is lehet találni, azonban a 300 ezer kilométer alatti futásteljesítmény meglehetősen ritka. Mivel a korábbi szervizelési előélet sokszor nem egyértelmű, érdemes egy szakemberrel alaposan átvizsgáltatni a kiszemelt autót.
Nem szabad elhamarkodott döntést hozni
Az XC70 harmadik generációja tipikusan olyan autó, amelynél megfontoltan kell választani. A megfelelő motor kiválasztása mellett különösen fontos a karosszéria alapos átvizsgálása, hiszen egy rosszul karbantartott példány komoly rejtett problémákat hordozhat. Bár nem tartozik a kifejezetten problémás modellek közé, egy rossz döntéssel könnyen belefuthatsz költséges hibákba, és könnyen elkönyvelheted az XC70-et egy megbízhatatlan autónak – pedig nem az. Ha sikerül egy jó állapotú példányt találni, akkor a maga korában az egyik legjobb prémiumautónak számít.