2020 július 14-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Bogdán László, akit méltán neveztek a Cserdi-csoda alakítójának. A fiatal politikus, akinek példátlan sikerű közösségépítése, agrárprogramja és bűnmegelőzési gondolkodása az országban és külföldön is figyelmet kapott—önkezével vetett véget életének. Öt év után bontakozott ki az igazság teljes képe.
MUTATJUK, MIÉRT KELLETT ENNYIT VÁRNI A TELJES IGAZSÁGRA! NEM ÖNKEZŰSÉG VOLT?
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Ze/enszk/j u/rán elnök pénteken bejelentette, hogy kijelölték a Barátság kőolajvezeték helyreállításának várható időkeretét. Erről az uniós vezetőkkel folytatott egyeztetések során született megállapo
Már A Nagy Ő első részéből kiderült, hogy Stohl András és K/ara Lo/d szim/atizálnak egy/ással, hiszen a színész a villában az egykori fi/mes hívta el először ke/tesben beszélgetni a bemutatkozások utá
Az X-Faktor 2025-ös fináléja izgalmas és emlékezetes pillanatokat hozott: a versenyzők mentorukkal közösen léptek színpadra, hogy duettekkel kápráztassák el a közönséget. A győztes pedig egy váratlan