Miló Viki és Janicsek Attila boldogan mondták ki egymásnak az igent a Házasság első látásra harmadik évadában, a kapcsolatuk hamar hullámvölgyekbe került. A sportolónak elsőre nagyon szimpatikus volt a szakértők által kiválasztott férje, a ná/zú/on azonban gyorsan ellentétekbe ütköztek. MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Az adás különlegessége volt, hogy a legendás Szomszédok sorozat néhány egykori szereplője játszott a műsorban. Az egyik minijátékban Trokán Péternek kellett szájról olvasnia, amit Eleni próbált elmuto
Nánási Pál egy vlog‐bejegyzésben arról beszélt, hogy az utóbbi időben sok volt a vita köztük, többször feszült helyzetekbe keveredtek! A vlogban említette azt is, hogy sok támadást kapnak amiatt, hogy
Amikor Demcsák Zsuzsa harmadszor is férjhez ment, már az elején hangsúlyozta, hogy korábbi tapasztalataiból tanulva igyekszik távol tartani kapcsolatát a nyilvánosságtól. A műsorvezető azóta következe
Leave a Comment