A HungaroMet előrejelzése szerint szerdán többórás napsütésre számíthatunk, de emellett erőteljesen megnövekszik a felhőzet. Északnyugaton lehet a legfelhősebb az ég. Délelőtt kevesebb helyen, délutántól azonban már egyre többfelé lehetnek záporok és zivatarok, főként az Északi-középhegység környékén. Estétől ismét vastagszik a felhőzet, és a Dunántúlon egyre többfelé alakulhat ki akár heves zivatar is. A szél napközben többfelé megélénkül, s zivatarok környezetében akár viharossá is fokozódhat. MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Beindultak a belső ha/almi harcok: Ezek a szavak a Magyar Hang információ szerint komoly pá/ikot okoztak a bejutott KDNP-sek között, az általuk összehívott válságtanácskozáson pedig állítólag az a dön
Egy bácsalmási kisváros teljes lakossága reménykedett és imádkozott azért, hogy az egyetlen életben maradt gyermeke túlélje a brutális ta’mad*st. A 11 éves István nem hátrált meg, amikor édesany
Már a keddi adás elején érezni lehetett, hogy valami nagyon félresiklik. Minden ott kezdődött, hogy a versenyzőknek az egyéni főzés során vattacukorral megbolondított palacsintát kellett készíteniük.
Leave a Comment