„Hallgattunk az orvos szavára. Hálásak vagyunk a sorsnak és a doktornak” – mondta el akkor párja, Attila
A sztár párja is megerősítette. „Visszavonult. Bizonytalan ideig szünetelteti fellépéseit” – közölte Attila.
Hozzátette: a fellépéseit is lemondta. Hozzá közeli körökből úgy értesültek, jó ideje az is megviseli, hogy a dalait nem játsszák, se rádióban, se televízióban. Pedig más jellegű műsorokban – ahogy a portál forrása fogalmazott – „cirkuszban” nem szeretne részt venni.
„Rühelli, hogy a magánéletéről kellene beszélnie” – árulta el egy közeli ismerőse.