A hét elején még maradt a hideg időjárás, sőt, helyenként extrém fagyokat is mértek – a Bükk hegységben például -22,6 fokig süllyedt a hőmérséklet. Azonban fokozatosan búcsút inthetünk a sarkvidéki eredetű légtömegeknek, és a napok előrehaladtával enyhülés veszi kezdetét. Jelentős melegedés jön A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ
Hamis szavazatok miatt esett ki Stohl András a Nagy Duettből!
A Nagy Duett legutóbbi adásában a zsűri értékelése és a nézői szavazatok alapján ismét elbúcsúzott egy páros. A veszélyzónába ezúttal három duó került: Radics Gigi és Visváder Tamás, Mihályfi Luca és Hegyes Berci, valamint Stohl András és Geszler Dorottya. A zsűri Radics Gigiéket mentette meg, így a maradék két páros sorsa a közönség kezébe került.
Egész hajnalban ment a tömeg!
Hadházy Ákos demonstrálók ezúttal 24 órás akcióval álltak elő, amelyről Hadházy Ákos ellenzéki képviselő már a múlt héten előre tájékoztatott. A szervezők szerint hasonló megmozdulásokra hetente lehet majd számítani. MUTATJUK MI TÖRTÉNT HAJNALBAN! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL E
Megérkezett a Bochkor-baba!
Bochkor Gábor valami igazán különlegeset osztott meg a közösségi oldalán: egy babát. Rajongók el vannak olvadva! Szó hoz sem jutnak! De nem gondolnád hogy miért! MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL Ez is érdekelhet: A Toyota Hybrid Synergy Drive legkellemesebb
Nem csitulnak az emberek!
Március 25. óta több t/nte/ést is szerveztek Budapesten valamint a gyülekezési j/got ko/lá/ozó tör/ény elfogadása miatt. A de/onst/álók elfoglalták a parlamentet! B/ut/lis ami megy! MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL Ez is érdekelhet: A szögletes LED fényszóró
Itt a 32 Ezres támogatás a nyugdíj mellé HAVONTA!
Sokan nem tudják, hogy még nyugdíjas korukban is jogosultak lehetnek bizonyos állami támogatásokra, különösen akkor, ha egészségi állapotuk tartósan megromlik. Például, ha valaki mozgásszervi megbetegedéssel él, akkor nyugdíj mellett is jogosult lehet a támogatásra, röviden FOT-ra. MUTATJUK KIK IGÉNYELHETIK! A hír nem ért véget! Folytatáshoz haszná
Tragédia történt! Összeomlott a temetésen Dudás Miki!
Az egész országot megrázta a hír, amikor február elején kiderült, hogy Dudás Miki édesapja nem bírta tovább a harcot. Még tavaly nyáron támadták meg egy bokszolóbanda tagjai. A súlyos eset következtében olyan erővel esett el, hogy beverte a fejét, és már nem nyerte vissza az eszméletét. A Temetésen újabb tragédia történt. Mutatjuk a részleteket! A
Valójában ekkora mocsokban élnek Tóth Gabiék!
Tóth Gabi ismét reflektált az őt ért negatív visszajelzésekre. Az énekesnő úgy véli, sok közszereplő csupán egy idealizált képet mutat magáról az interneten, ő azonban nem kíván ebbe a sorba beállni. Úgy érzi, bármit is csinál, mindig kivált valamilyen erős reakciót az emberekből – legyen az pozitív vagy negatív –, amit aztán özönleni kezdenek felé
Megvan a Farm VIP újabb kiesője!
Újabb érzelmekkel teli pillanathoz érkezett a Farm VIP: a péntek esti adásban izgalmas farmgyűlés és feszültséggel teli párbaj zajlott, amelynek végén MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL Ez is érdekelhet: A Lexus a RZ magasabb felszereltségi szintjeit kis infra
Horváth Gréta mutatta párját!
Horváth Gréta először mutatta meg párját! Zoltánnal már három éve alkotnak egy párt! Horváth Gréta, az Ázsia Expressz győztese először mutatta meg a nyilvánosságnak párját, Zoltánt! MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL Ez is érdekelhet: A Corolla a TNGA platform