A jogszabály, amely lehetőséget ad arra, hogy az ápolók a főiskolai diploma megszerzése után, másfél éves egyetemi képzés keretében megszerezzék az új, MSc-fokozatú végzettséget, már tavaly augusztusban megszületett. Hogy minél több embert csábítsanak majd a képzésbe, egy saját kimondottan nekik szóló ösztöndíj rendszert is ki fognak dolgozni!
Ha pedig itt, Budapesten vásárolnék ingatlant hitel segítségével, és életem végéig fizetném, akkor legalább a gyerekemnek lenne egy háza, amikor én már nem leszek. Úgy gondolom, hogy ez fontos, mert í
Az ukrán vezetés többször világossá tette, hogy nem kívánja folytatni a gáztranzit-egyezményt. A Gazprom a Telegramon közölte, hogy technikai és jogi akadályok miatt nem tudja folytatni a gázszállítás
Ha valaki vendégeket vár, fontos lehet, hogy férfi lépjen először az otthonába, hiszen ez a hiedelem szerint szerencsét hoz. A hangoskodás sem véletlenül vált hagyománnyá szilveszterkor: a zajok a ros