Vasárnap: változó vastagságú felhőzet mellett több helyen kisüthet a nap, de elszórtan eső, zápor is előfordulhat, sőt a Dunántúli-középhegység térségében egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél helyenként élénk lesz. A délutáni maximum 15 és 21 fok között alakul.
Hétfő: a változóan felhős ég mellett időnként több napsütés is lehet. Helyenként esőre, záporra kell készülni. A hajnal már kifejezetten hűvös lesz: általában 5–10 fokot mérhetünk, de az északkeleti, kevésbé felhős vidékeken ennél hidegebb is lehet. Napközben 15–19 fok várható.
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALNapok óta ijesztő jelenséggel szembesülnek a Magyar lakosok! Először a kerti csapoknál bukkantak fel a vörös, ficánkoló lények, majd a lakások belső csapjainál is megjelentek. Hiába vol
KÖVETKEZŐ OLDALA Komáromi Regionális Egészségügyi Hivatal múlt héten két gócpontban 11 új esetet regisztrált, így az idei f/rt/zöttek száma 92-re nőtt. A tanévkezdés miatt szigorítottak az óvintézkedé
KÖVETKEZŐ OLDALJúlius 14-én jött a megrendítő hír: elhunyt Schmuck Andor, a közélet különc figurája, akinek élete és halála is kérdéseket hagyott maga után. Bár a politikát már korábban elhagyta, a te