A Blikk megtudta, hogy az egykori híradós teljesen más pályára lépett: Afrikába költözött, vagy ahogy egy népszerű Facebook-csoport fogalmazott, „másvilágra”, és konzuli tisztséget vállalt Nairobiban. A lap utánajárt az ügynek, és felfigyelt rá, hogy az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (az ENSZ vezető globális környezetvédelmi szervezete) hivatalos oldalán a kapcsolattartók között valóban szerepel Szebeni István, immár konzul státuszban.
ÍGY LETT KONZUL:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALKozsó évek óta próbált mindent túl/iab/lni. A kritikát, a múltat, az elvárásokat talán saját kételyeit is. A nyilvánosság előtt erősnek maradni külön mesterség. De az ember nem végtelen
KÖVETKEZŐ OLDALEz azért fontos, mert az első bejelentés alapján sokan úgy gondolhatták, hogy kizárólag azok járnak jól, akiknek a nyugdíja jelenleg nem éri el a 120 ezer forintot. Most azonban egyérte
KÖVETKEZŐ OLDALRejtélyes eltűnés, majd a felfoghatatlan felfedezés. Egy 54 éves férfi február 7-én saját felelősségére hagyta el a kórházat – annak ellenére, hogy olyan gy/gysz/reket szedett, amelyek