Nem ez volt az első alkalom, hogy Nóra mikrofont ragadott a Bochkorban. Fiatal kora ellenére magabiztosan és friss energiával tölti meg a Retro Rádió reggeli műsorát, valódi Z generációs hangként. A stáb gyorsan megkedvelte, és Héjja Anettel remekül kiegészítik egymást.
A kommentek és visszajelzések alapján egyértelmű, hogy Nóra minden szereplésével egyre több rajongót szerez, de még nem túrja ki helyéről édesapját!
KÖVETKEZŐ OLDALJákli Mónika édesanyja, Maya Jákliová most megtörte a csendet, és a szlovák sajtónak elárulta: lánya az utóbbi időben egyáltalán nem volt önmaga. Külsőleg nyugodtnak tűnt, de belül hata
KÖVETKEZŐ OLDALLemondásra szólították fel Magyar Pétert – Nem akárki mondta ki a súlyos kritikát. Pokol Béla, az Alkotmánybíróság korábbi tagja reagált Magyar Péter hétfői bejegyzésére, s úgy fogalmaz
KÖVETKEZŐ OLDALAz idei év elején már több banki szünnapról is beszámoltunk, más pénzintézetekhez hasonlóan ezekben a napokban a több Banknál szintén karbantartások miatti leállásokra kerül sor, amelye