„Sok lehetőséget adott a Csillag születik, a mai napig szívesen tekintek vissza rá, gyönyörű élmény volt számomra. 14 évesen másképp fogja fel az ember a műsort és az ezzel járó hírnevet, de szerencsére a szüleim mellettem voltak, hogy tanácsot adjanak és hogy ne szálljak el a hitelen jött sikertől. A mai napig támogatnak, és örülnek annak, hogy ezzel foglalkozhatok. Alázattal tudtam viselni az ismertséget, próbáltam és próbálom a mai napig ezt józanul kezelni, illetve mindig emlékezni arra, honnan jöttem” – kezdte a 28 éves énekes, akit a műsor után szinte mindenhol felismertek, de ez nem zavarta, inkább érdekesnek találta.
„Rákanyarodtunk a Karácsonyra!” – írta Anna a bejegyzéshez, amit a követők azonnal elárasztottak lelkes és szeretetteljes hozzászólásokkal. A rajongók láthatóan nagyon örülnek, hogy Gábor és Anna tová
Magyar Péter saját pártját centrumpártként próbálja pozicionálni, de eddig nem sikerült elnyernie a kormánypártok támogatását. A felmérés szerint a párt szimpatizánsai inkább az ellenzéki oldalon talá
„Ez életem legszomorúbb karácsonya. Ha valaki azt mondja nekem, hogy ez a nap egyszer eljön, kiröhögöm, amilyen szemtelen vagyok” – kezdte a Hungária alapítója. – Pályám 56 éve alatt csaki