Ezért gázolták el a közkedvelt Postást!

Egy tragikus baleset rázta meg Ráckeve lakóit, amikor egy kis teherautó el/tötte a város egyik közkedvelt postását. A sofőr az eset után kiszállt, majd ahelyett, hogy segítséget nyújtott volna, elhagyta a helyszínt, magára hagyva a s-lyosan sérült nőt. A postást életveszélyes állapotban szállították kórházba. Mostanra az is kiderült, miért ütötte el a Postást.
ITT VANNAK A RÉSZLETEK:

A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

—>> KÖVETKEZŐ OLDAL

Ez is érdekelhet:

A csomagtérajtó a rendszámtábla fölött elhelyezett gombbal nyitható, egy apró, de praktikus megoldás. Az autó mindig üres fokozatban indul, de egy idő után már gyorsabban tekertem a váltót D-be, mint amennyi idő alatt egy hagyományos Getrag mechanikus váltóval elmozdítottam volna a kart. Sportos üzemmódban nagyobb az esély arra, hogy az autó pontosan azt csinálja, amit szeretnénk, de ha igazán dinamikus haladásra vágyunk, akkor is észrevehető egy kis késlekedés – ez egyértelműen az elektronika beavatkozása. A váltó eleinte gyanús volt, de autópályán, részben önvezető módban meglepően szépen dolgozott – például amikor egy kamion mögött lelassított, majd később gyorsan visszanyerte a beállított sebességet. A digitális műszerfal mutatói szinte pattognak ilyenkor, és a váltófülekkel sem lehet ezt jobban siettetni.

Mindez azonban nem tükröződik a 8,8 másodperces 0-100 km/h sprintidőn, cserébe a fogyasztás még a lelkes vezetés mellett is 7,5 liter alatt marad – nem rossz, még ha el is marad a gyári 5,7-6,2 literes WLTP-adattól. Egy dolgot mindenképp meg kell dicsérni az olaszoknál: a futómű hangolását. Könnyen lehetne túl kemény vagy kényelmetlen, de sikerült megtalálni azt a feszes, mégsem rázós tartományt, ahol élvezetes marad a vezetés. Ráadásul egy puhább Soft beállítás is elérhető, ha szükség lenne rá. Szerencsére a Tonale nem vesztette el az Alfa-DNS-ét, és annak ellenére, hogy vannak hibái, még mindig egy izgalmas választás. Remélem, sokan így gondolják majd!