Fejes Tamás arról is beszélt, hogy ő maga sem szeret minden felkérést elvállalni, mert sokszor nem bírja nézni, mit művelnek egyesek a tévéképernyőn, szégyelli magát helyettük is. Épp emiatt nem mondott igent tévés ajánlatra 25 évig.
„Az egész zenekar kerüli a felhajtást. Eddig mindig azonnal kategorikusan nemet mondtunk a különböző műsorok felkéréseire, mert tele van a tévé értéktelen celebekkel, és mi nem akarunk egy polcra kerülni velük” – indokolta
„Vágyom az anyaságra, pláne hogy megtaláltam azt a férfit, akivel elkezdjük a közös életünket” – fogalmazott a Házasság első látásra szereplője, hozzátéve: azért nem ilyen egyszerű a dolog
A 12. döntős, Steve Major nem csatlakozott a csapathoz, mivel az X-Faktorból való kiesése után november közepén visszautazott Kanadába, hogy folytassa a tehetségkutató miatt félbeszakított koncertturn
Sallai pislogva elkezdett kommunikálni a környezetével, az ápolók pedig már mozgatják őt. KÉRDEZTÉK MI TÖRTÉNT? ERRE FEJÉT jobbra balra mozgatva kifejezte hogy nem tudja. Nóri egyre biztosabban és kön