Az Ázsia Expressz nemcsak a fizikai erőpróbáról szól a Bódi tesók számára, hanem az emberi kapcsolatok próbájáról is. Megyer és Hunor úgy érzik, hogy versenytársaik – például Sofi és Németh Vini – olykor igazságtalanul döntöttek, és szándékosan nehezebb feladatokat vettek rájuk.
Az egyik adásban Hunornak egyensúlyozni kellett gerendán, de többszöri leesés után Megyer durva kritikát intézett hozzá, ami heves szóváltásba, sértésekbe és csapkodásba torkollott.
Ezek a feszült pillanatok odáig fajultak, hogy Ördög Nóra sem tudta kezelni a kialakult helyzetet.
EZ LETT A VÉGE:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALKiskundorozsmára indul a húsvéthétfő reggelén a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor a fb-n jelentette be, hogy reggel hatkor elindult, hogy ellenőrizze „a gázvezeték magyar szakas
KÖVETKEZŐ OLDALAhogy este bezártak az urnák, elkezdtek érkezni az első számok. És az első reakciók: döbbenet. Az első feldolgozott szavazatok alapján úgy tűnt, az egyik párt magabiztosan vezet. A tábo
KÖVETKEZŐ OLDALForsthoffer Ágnes figyelmeztette Magyar Pétert, hogy hallgassa végig Rétvárit A lehető legszig/rúbban kell megbü/tetni a gyer/ekek sére/mére b/ncsel/kményeket elkövető személyeket – mon