A csendet végül egy mellékág törte meg a Tass és Rácalmás közötti szakaszon. Itt akadt fenn a hordalékon egy h0l/ttest. A megtaláló Gyula volt – halőrként dolgozott –, aki édesapjával együtt csónakázott azon a napon.
„Száz méterre voltam tőlük, amikor intettek, hogy találtak valamit” – idézte fel később.
A test egy uszadékfával borított, nehezen megközelíthető részen feküdt. Fehér nadrág, piros felső. A ruházat stimmelt. Nem volt kétség: Daniel Gliksten került elő. Az apa, aki negyven éve járja a Dunát, csak ennyit mondott: a folyó nem adja vissza az áldozatait – csak akkor, ha valahol megakadnak.
A brit hatóságok is bekapcsolódtak az ügybe, a ha/l/ál okát ful/ladásként állapították meg. De arra a kérdésre, hogyan került a fiatal a vízbe, soha nem született válasz. „Örök rejtély” – mondta a halottkém.
Most, hogy egy újabb fiatal tűnt el ugyanazon az útvonalon, ugyanabból a szórakozóhelyből indulva, ugyanahhoz a hídhoz érve, a város újra visszatartja a lélegzetét. Vajon a Duna ismét hallgatni fog? Vagy – ahogy akkor – egyszer csak visszaadja azt, akit elragadott?
Egy biztos: Kísérteties a párhuzam!
VIA Blikk