A Volánbusz és a MÁV-Start összevonása 2023 decemberében újabb lépést tett előre. A 2021 januárja óta a MÁV csoporthoz tartozó busztársaság ekkor került a MÁV-Start egységes irányítása alá. A két társaságot közös vezérigazgató és egyesített igazgatóság vezeti, és 2024. február 1-jétől egységes szervezeti felépítés szerint működnek majd, mint egyetlen állami közszolgáltató.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt – a jelenlétének biztosítása ér
A rajongók máris konklúziót vontak le a jelenetből, és biztosra vették, hogy Tóth Andi és Miller Dávid között valami több is lehet. – „Ez egy DávidAndi páros lesz, érzem!” – írta az egyik kommentelő.
Egy asztalnál ült Kövér László és felesége, Bayer Zsolt és párja, Semjén Zsolt házaspárként, valamint Balog Zoltán és Schmidt Mária. Egy másik asztalnál Rogán Antal és felesége kaptak helyet, mellettü