Bár elsőre mindenki azt hitte, Lakatos Levente nem bírja tovább, valójában egészen más történt. Ő nem undorból sírta el magát, hanem épp az ellenkezője miatt: a békák megérintették a szívét. Simogatta az állatokat, sőt még énekelt is nekik, mert a helyzet eszébe juttatta a saját kutyáját és az iránta érzett szeretetet. Ez a gondoskodó reflex olyan erősen tört fel belőle, hogy a kamerák előtt könnyek között omlott össze.
VALÓBAN FELADJA?
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALOlyan fordulat rázta meg a produkciót, amilyenre még a műsor két évtizedes történetében sem volt példa: A stúdióban dolgozók szerint az énekes egyszerűen összeomlott a rá nehezedő nyomá
KÖVETKEZŐ OLDALBesenyő István, ismertebb nevén csak Besenyő Pista bácsi a Besenyő család feje. Felesége Margit, három gyermekük Evetke, Rücsök és Zigóta. A család része még Anti bácsi, aki lehetséges,
KÖVETKEZŐ OLDALValóban megtaláltuk a férfi holtt-stét a település határában. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel. – Erősítette meg a Blikknek Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendő