Sváby András, a műsor házigazdája így nyilatkozott: „Majka elképesztően őszinte volt, és olyan dolgokat osztott meg, amiket eddig még soha. Ez a beszélgetés egy teljesen új oldalát mutatta meg. Az esemény Sváby András műsorában, az Útközben elmeséled második évadának nyitóepizódjában lesz látható! Őszintén beszél továbbá szülei elvesztéséről és arról is, hogy gyermekei miként élik meg apjuk ekkora népszerűségét, és felidézi karrierje kezdetét is – írja a Blikk. A zenész a körülötte kialakult balhéról is beszél, valamint a műsor előzetese alapján most először sírta el magát egy tévéműsorban.
KÖVETKEZŐ OLDALNapok óta forr az internet: vajon tényleg vége Lékai-Kiss Ramóna házasságának? A műsorvezető egyre nyíltabban beszél arról, hogy „néha el kell engedni egymást”, amit a rajongók nem is t
KÖVETKEZŐ OLDALA képviselő rámutatott arra, hogy betegsége egy látszólag elhanyagolható tünettel kezdődött, ezért külön kiemelte a megelőzés és az intő jelek szerepét. Jelencsik József a bejegyzésében
KÖVETKEZŐ OLDALJön a kötelező bankszámla, amivel elsősorban a nyugdíjasokat célozzák. Havi 1575 forint egy magyar nyugdíjasnak mekkora teher? Minden nagyobb magyar banknak be kell vezetnie az úgynevez