MEGHALT KARSAI DÁNIEL! – ITT A RÉSZLETEK!

Karsai Dániel édesanyja, Kelemen Éva, aki 2013-ban hunyt el, a Budapest Műszaki Egyetem Tolmács- és Fordítóképző Központjának alapító tagja és hosszú időn át vezetője volt. Karsai három évvel fiatalabb öccse, Péter, elmondta, hogy Dániel nem alapított saját családot, azonban szoros kapcsolatot ápolt öccse családjával. Péter nagyobbik fiának, Dánielnek, a keresztapja is lett.

ÉLET ÚTJA:

Középiskolai tanulmányait 1991 és 1995 között a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban folytatta. Az ELTE Jogi Karát 2001-ben végezte el; egyetemi tanulmányai után az Alkotmánybíróságon helyezkedett el. Ezt követően az Igazságügyi Minisztérium Közjogi Kodifikációs Főosztályán dolgozott; ekkor kapott lehetőséget arra, hogy egy szakmai gyakorlat keretében megismerje a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) működését. Strasbourgban állást ajánlottak a fiatal jogásznak, ezt követően négy évig dolgozott Franciaországban; több mint ezer angol és francia nyelvű EJEB-határozattervezet elkészítésében vett részt.

A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!