Új szabály lép életbe a laborvizsgálatoknál: az orvosoknak az EESZT-ben ellenőrizniük kell, indokolt-e a vizsgálat ismétlése. Bár ez a hatékonyságot növelné, sok orvos szerint csak plusz adminisztrációt és nehézkes ügyintézést jelent. „A kormány a Magyar Közlönyben megjelent módosítás szerint finanszírozási eszközökkel kívánja elősegíteni az e-beutalók használatát. Azonban a plusztámogatás helyett szankciókat vezetnek be: Az egészségügyi szolgáltatók finanszírozási összegéből 10 százalékot, de legfeljebb 1000 forintot vonnak le, ha nem elektronikus beutalót használnak, vagy ha az adatokat nem rögzítik az EESZT-ben.” – írja a Blikk
KÖVETKEZŐ OLDALJúnius 25-én, helyi idő szerint 20 óra 56 perckor földrengés rázta meg Magyarország nyugati vidékét: a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai O
KÖVETKEZŐ OLDALSokan máris találgatni kezdték, mi történhetett, ám hamar kiderült: nincs ok az aggodalomra! A két ikonikus híradós mindössze megérdemelt őszi szünetre vonul, helyüket azonban nem hagyj
KÖVETKEZŐ OLDALSaját állítása szerint nem szeretne a mentelmi joga mögé bújni. Sőt, azt mondta: szívesen lemondana a mentelmi jogáról. Erre azonban a képviselő saját maga nem jogosult, mivel a felfügg