Megmutatta végső nyughelyét Esztergályos Cecília!

„Egyik házasságomból sem született gyermekem, pedig nagyon vágytam rá, hogy legalább három gyermekem legyen. 1963-ban, miközben Salgótarjánban forgattuk a Tücsök című filmet, áldott állapotban voltam. Rubellával fertőződtem, és el kellett vetetnem a gyermekemet. Többé nem estem teherbe. Minden házasságom során abban reménykedtem, hogy gyerekem születik. Amikor ez nem sikerült, elváltam és újra próbálkoztam, hiszen egyszer már várandós voltam, így azt hittem, nem bennem van a hiba.”

Két évtizeden át próbálkozott hiába, végül el kellett fogadnia a tényt. Ötödik férje, Fonyódi Péter lánya azonban mindent kárpótolt.

A beszélgetés során az elmúlás gondolata is felmerült. A művésznő az autóból kinézve elárulta, hol lesz a végső nyughelye:

A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!