Megszűnik az ÜGYELET! EZT A SZÁMOT KELL HÍVNI, ha baj van!

Takács Péter, az egészségügyért felelős államtitkár szeptember 13-án a budapesti ügyeleti rendszer bemutatásakor elmondta, hogy miután az egészségügyi feladatok a Belügyminisztériumhoz kerültek, az elsődleges feladat az alapellátás megerősítése lett. Az ügyeleti rendszerben uralkodó zűrzavart az egyik legnagyobb problémának látták, ezért kezdték meg az átszervezését.

A változtatások egy kísérleti programmal indultak Hajdú-Bihar megyében, amelyet később fokozatosan kiterjesztettek az összes vármegyére. Takács Péter és az Országos Mentőszolgálat szerint az új, az OMSZ által koordinált rendszer egységesebb és magasabb szintű ellátást biztosít, minden településen azonos feltételekkel. Az átalakítás egyik célja az is, hogy a háziorvosi ügyelet és a sürgősségi ellátás hatékonyabban kapcsolódjon össze, ezáltal csökkentve a várakozási időket.

VIA 24.hu

KÖVETKEZŐ OLDAL