Gyere, ülj ide szépen! – Leültettem magam mellé az asztalhoz, és figyeltem a különösen bámuló, mélyről néző szemét. Nem is pislogott.
Nem emlékszik rám? – kérdezte a fiatalasszony. Rémlett valami. – Jól nézzen meg! – Néztem, néztem; tudtam, hogy találkoztunk már, de nem emlékeztem, hol. – Pár évvel ezelőtt beszéltem magával – mondta az asszony. – Akkor halt meg éppen a kisbabám… Iszonyúan fájt. Es maga azt mondta, hogy ennek így kellett lennie… és nem törődve a még friss sebemmel, nem is vigasztalt, hanem azt mondta: minél előbb törődjek bele Isten akaratába, mert hamarosan jön majd egy másik… aki velem marad. – Rámutatott a kisfiára, és azt mondta: – Ő az. Eltelt néhány másodperc. Kell egy kis idő, amíg felfogjuk a csodát. A láthatatlanból, a végtelen messzeségből elindul valaki, akit csak sejtünk – s most egyszerre itt van!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
