Teljes műsorváltozás a TV2 műsorán!

Péntek este több futó műsor is véget ér, ami átrendezi a TV2 programstruktúráját – írja a SorozatWiki. Március 7-én sugározzák a Kincsvadászok második évadának utolsó epizódját, és ekkor fejeződik be A Kiképzés is.
Másnap, március 8-án debütál a magyar televíziózás eddigi legnagyobb költségvetésű sorozata, a Hunyadi. Az első rész 20 órakor kerül adásba, és rögtön egy második epizód is követi.
A premier előtt azonban a Tények Plusz adása hosszabb lesz: az eddig megszokott 50 perc helyett mostantól 60 perces műsoridőt kap, de a kezdési időpont marad 18:45.
Ezzel még közel sincs vége:

A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

—>> KÖVETKEZŐ OLDAL

Ez is érdekelhet:

A Talisman 2015-ben mutatkozott be az Autószalonon, mint a túlhordott Laguna III. utóda. Az új névre szükség volt, mivel az előd már nem hozott friss impulzusokat. A motorkínálatban két 1,6 literes turbómotor volt elérhető: 150 és 200 lóerővel, valamint dízelből a 110 lóerős 1.5 dCi, és az erősebb 1.6 dCi 130 lóerővel, amiből két turbóval akár 160 lóerőt is kihoztak. A csúcsdízel a kétliteres, 200 lóerős változat volt. A Talisman karosszériája négyajtós és kombi verzióban is elérhető. 2020-ban a modellfrissítéssel új motorok érkeztek: az alap benzines 1.3 literes turbó 158 lóerővel, illetve egy erősebb 1.6 TCe 225 lóerővel. A dízelmotorok esetén a downsizing korszakot felváltotta a kétliteres 160 lóerős dízel, és a csúcsverzió 190 lóerős lett. Azonbana SUV-divat elérte a Talisman sorsát, és 2021-ben már csak 5100 darabot adtak el belőle Európában, 2022 januárjában pedig már csak a gyártás utolsó példányai készültek.

Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük