Szeptember 22-én délelőtt 11 órakor tartották meg búcsúztatóját a kelenföldi evangélikus templomban. A szertartást követően az altemplomban helyezték végső nyugalomra a lemezlovas hamvait, ahol azonban már csak a meghívottak lehettek jelen.
Egy váratlan fordulat kavarta fel a hazai bu/v/r/letet: egy kiszivárgott, régi irat alapján fény derült arra, hogy a népszerű énekes, Tóth Gabi nem azzal a névvel látta meg a napvilágot, amelyet ma az
Három megyét leszámítva az egész országra elsőfokú, sárga riasztást adott ki zivatarok és havazás veszélye miatt a Hungaromet. Északnyugat felől ugyanis egy markáns hidegfront érkezik, ami erős, vihar
Csak a Jóisten segítsen nekem, hogy a legnagyobb álmom megvalósuljon. Az pedig az, hogy lássam a kisunokáimat” A rajongók szerint megközelítőleg még 1 éve van hátra. Neked mi a véleményed? Forrás: MSN