Lehet, hogy azt mondom, hogy jó, és akkor túlesünk ezen a beszélgetésen, mert én ezt nem fogom elfogadni, ne haragudj! – Mondta Orsi.
Bár a terápia után a házaspár együtt ment haza, egyikük sem érezte jól magát, ezért a szakértők azt javasolták, hogy töltsenek külön időt. Ezen kívül kaptak egy feladatot is: le kellett írniuk, mivel bántották meg egymást, hogyan érezték magukat, amikor ezt meghallották, és azt is, hogy szerintük miben hibázhattak.
Együtt visszamentek a házukhoz és kiszállt az autóból. Ügyfelem elmondása szerint a nő elkezdett vele kiabálni, hogy menjen innen, nem találkozhat a lányával. Ügyfelem mondta, szeretne beszélni a lány
A humorista szerint nem zárható ki, hogy 14 éves lánya, Borbála is ezen a pályán ér el majd sikereket. Azonban Fábry Sándor hozzátette, hogy ha így lesz, lánya saját erejéből, az ő segítsége nélkül ke
Amikor megkaptam a telefont, el sem hittem, hogy ez valóban megtörtént, hogy felborult egy kamion. Azt gondoltam, csak kicsi a kár és utána mehetünk tovább – vallotta be Győző, aki a hír hallatán telj