A forgatás során a stáb visszavitte Majkát abba az ózdi panellakásba, ahol gyerekkorát töltötte, és amelyet több mint két évtizede nem látogatott meg. Az ottlét mélyen megérintette, különösen akkor, amikor a nappali felé mutatott. „Itt hunyt el apám. Épp a meccset néztük, Magyarország Norvégia ellen játszott. Felült, és egy pillanat alatt vége volt. Negyvenöt éves volt” – idézte fel megrendülten, majd hozzátette: mostanra ő már egy évvel idősebb, mint édesapja volt akkor.
Mindennek vége lett! TELJESEN EGYEDÜL MARADT, MERT:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALJelenleg 15-20 millió tonna gabona hiányzik a piacról, ami hatással van a világpiaci árakra – mondta Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója a Debrecen Televíziónak. M
KÖVETKEZŐ OLDAL78 éves korában meghalt Fenyő Miklós, a magyar könnyűzene, a magyar rock and roll ikonja. Lezárult egy korszak. A magyar könnyűzenei élet, a hazai rock and roll búcsúzik ikonikus alakjá
KÖVETKEZŐ OLDALA költségvetési tervezet szerint összesen 585,8 milliárd forintot különítenének el a dupla nyári nyugdíj és egyéb ellátások kifizetésére, amelyből 531,7 milliárd forint jutna a nyugellá