A műtét utáni pihenőidő alatt sem tudott felkelni az ágyból. Ennek ellenére sem maradt teljesen magára: barátnője, Bea, és néhány ismerős hölgy meglátogatta őt otthon, hogy kicsit feldobják a napját.
VIA Blikk
Farkas tanácsa szerint azok, akik méltányossági emelést szeretnének, már január elején adják be kérelmüket, mivel az összeg 3.000 és 8.000 forint között lehet, és a támogatás a keret kimerüléséig elér
„Még mindig nem derült ki, miért kellett eltávoznia a fiunknak, és nem látom értelmét találgatásokba bocsátkozni. Tamásnál mindössze 150 forint volt, amit adományként vitt volna a lovardába, ahová tar