Felesége, Margó persze a kivizsgálások alatt is végig az ura mellett van, és szigorúan betartat a férjével mindent, amit az orvosok előírnak neki. Főleg, mert ő maga is átesett már hasonló tüneteken, amikor egyfolytában szédült, és rosszullétek kínozták. Ez négy éve történt, és akkor kiderült: Margónak is agyi infarktusa volt. Ám nála azóta egy rendszeres – félévenkénti hat napos – infúziókúrával sikerült orvosolni a problémát.
KÖVETKEZŐ OLDALMost, hogy a februári kifizetések már a hátunk mögött vannak – és sokan már kézhez kapták a 13. havi nyugdíjat, valamint a 14. havi első részletét is – egy friss információ villanyozta
KÖVETKEZŐ OLDALA választások óta eltelt hetekben Magyar Péter többször is lemondásra szólította fel a közjogi méltóságokat, köztük Sulyok Tamás köztársasági elnököt. Az új kormányfő a beiktatási beszé
KÖVETKEZŐ OLDALAz ismert tévés személyiség életét számos veszteség kísérte. Férje, Aigner Szilárd, a legendás meteorológus, a 70. születésnapja után váratlanul hunyt el. „Szilárdot otthon, a budakalás