Oláh Ibolya élete ugyanis sok pályatársával ellentétben közel sem indult egyszerűen. Miután szülei lemondtak róla, cs/cse/őot/hon/a került, majd különböző gyermekotthonokban és nevelőszülőknél nevelkedett. Bár története hallatán sokaknak azonnal összeszorul a szívük, Ibolya többször is hangsúlyozta, voltak olyan időszakok amiket kifejezetten élvezett az intézetekben töltött évei alatt. “Nagyon nagyon imádtam.
KÖVETKEZŐ OLDALA műtét után Tina súlyos komplikációkkal szembesült: elájult, összeesett, életveszélyes v/rvesztése volt. Lányuk, Vivike, ott zokogott mellette, Emilio pedig friss műtéti sebbel üvöltöt
KÖVETKEZŐ OLDALVan egy kis utóhatása a műtétnek, néha kicsit szédülök, de ez is alakul és teljesen jól leszek – osztotta meg a portállal a színművész, majd köszönetet mondott orvosainak, az anesztezio
KÖVETKEZŐ OLDALÚjabb drámai fordulat rázta meg Schobert Norbert családját. Miközben Rubint Réka súlyos betegségével küzd, a fitneszguru körül ismét összecsaptak a hullámok. A családhoz közel állók sze