Ám, kiderült, Ördög Nóra bejelentette egy komoly hibát vétettek Evelinék. Taxival mentek az utolsó stoppolásnál, ezt pedig tiltja a szabályzat. Még akkor is, ha nem fizettek a fuvarozónak, akkor is szabályszegés, mégpedig egészen súlyos. Így időbüntetést kapott az énekes és a felesége, de 20 perceset, ami rengeteg. Amennyiben ez idő alatt beérnek Németh Kristófék, akkor Csabáéknak ér véget az Ázsia expressz.
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALAz új, háromhavonta kiosztott ingyenes élelmiszercsomag-program részeként a rászorulók tartós élelmiszert tartalmazó csomagokat kapnak. A program célja, hogy átmeneti segítséget nyújtso
KÖVETKEZŐ OLDALLilu, Steiner Kristófnak adott interjúban elmondta: „Álmomban meghaltam, pedig azt mondják, hogy álmában nem hal meg az ember. Én láttam magam, és ott volt a két gyerekem és a fér
KÖVETKEZŐ OLDALAz ország még fel sem ocsúdott a sokkból, amikor kiderült: Kálloy Molnár Péter már két hete nem lépett színpadra. A rajongók csak annyit láttak: elmaradó fellépések, beugró művészek, ti