Vannak olyan tiltott színek, amiket a szemünkkel nem érzékelünk, az agyunk viszont el tudja képzelni őket. Például sárga és kék, valamint zöld és piros színek keveréke, mely mindkét eredeti színre hasonlít, de nem keverhető ki festékekből.
Ízlelőbimbóink felét 60 éves korunkra elveszítjük, ezért, ahogy haladunk a korral nem fogunk tudni különbséget tenni az ízek között.
Miközben alszunk nem érezzük a szagokat.
Amikor megkevered a kártyapaklit nagy a valószínűsége, hogy te vagy a legelső olyan ember, aki azt az adott sorozatot kikeverte.
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Mi van a sütő alatti fiókban nálad? Edények, tepsik vagy más konyhai kellékek? Lehet, hogy érdemes lenne másképp használni azt a helyet! Bár a sütő alatti fiók elsősorban arra tűnhet ideálisnak, hogy
“Dani már nem tud kikelni az ágyából és a beszéd is sajnos egyre nehezebben megy. Most először fordult elő velem az, hogy sokszor nem értettem a szavait, pedig nagyon próbáltam koncentrálni” Török Rék
Az Átlátszó tájékoztatása szerint két telepet és egy webshopot zártak be. A Mészáros-csoport megerősítette a bezárásokat, de további részletekkel nem szolgált. A 2Rule sportmárka nagy figyelmet keltet