Az iskoláján, a Vörösmarty Mihály Gimnázium épületén hétfő óta fekete zászló lobog. Az intézmény diákjai gyertyagyújtással emlékeznek meg az elveszített társukról. A búcsúk közül különösen megrendítő Knuth Barbara tanár kö/ös/égi oldalon közzétett bejegyzése, amelyben személyes emlékeken keresztül idézi fel tanítványát. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hí
Megvan a felelős Jákli Mónika autóbalesetének ügyében!
Szörnyű hír rázta meg a rajongókat és az egész hazai celebvilágot: Boráros Gábor volt felesége, Jákli Mónika életét vesztette egy autóbalesetben Szlovákiában, a 63-as főúton. A fiatal fitneszmodell és influenszer autója egy hírhedt kanyarban letért az útról, majd a fák közé csapódott. A helyszínre érkezőknek már nem volt sok esélyük: Mónikát ugyan
Megtalálták az eltűnt fiút
Rettenetes hívás érkezett a rendőrségre. Egy kétségbeesett nő jelentette be: eltűnt a fia. A családtag nemcsak elment otthonról – nyomtalanul felszívódott. A bejelentésből gyorsan kiderült: a férfi térben és időben nem tudott tájékozódni, így minden egyes eltelt perc egyre nagyobb veszélyt jelentett számára. A hideg már ekkor is könyörtelen volt. M
Ingyen adja a nyugdíjasoknak a kormány!
Dermesztő hideg, fagyos éjszakák, egyre magasabb fűtésszámlák. Az ország sok pontján a nyugdíjasok már napok óta aggódnak. A bizonytalanság nőtt, a kérdés pedig egyre égetőbb lett: segít-e az állam? Este 8 órakor azonban történt valami, amire kevesen számítottak… MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL g
Családja árulta el: Ez történt az eltűnt fiúval
Január 17-én hajnalban nyoma veszett Egressy Mátyásnak, és Budapest egy pillanat alatt egy nyugtalan kérdéssel ébredt: mi történhetett vele? A város még aludt, amikor Matyi eltűnt – családja és barátai pedig órákon át hiába reménykedtek. A bizonytalanság napokon át mardosta azokat, akik ismerték és szerették. Sokáig csak találgatások, félmondatok é
Pánik a nyugdíjasok körében
Az idei év elején már több banki szünnapról is beszámoltunk, más pénzintézetekhez hasonlóan ezekben a napokban a több Banknál szintén karbantartások miatti leállásokra kerül sor, amelyek egyes szolgáltatásaiknál esetlegesen lassulást okozhatnak így nem nem jutnak hozzá a nyugdíjakhoz MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használ
Rendkívüli változás! Két részletben jön
Rendkívüli módosítást jelentett be a kormány a februári nyugdíjak kifizetésével kapcsolatban. Technikai okok és a bankrendszer túlterheltsége miatt a 13. havi juttatás és a 14. havi nyugdíj első részlete nem egyszerre, hanem két külön napon kerül az érintettek számlájára. A változás mintegy 2,4 millió nyugdíjast érint. Miért változik a megszokott r
Tóth Gabi ezt üzeni a nyugdíjasoknak!
Tóth Gabi felidézte karrierje korai szakaszát, amikor néptánccal foglalkozott Tapolcán, és turkálóból vásárolt ruhákban lépett fel. A Megasztár után azonban gyökeresen megváltozott az élete, ahol „roc/erlá/yként” próbálták eladni. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! Tóth Gabi ezt üzeni a nyugdíjasoknak!: A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ O
EKKORA Brutális hideg érkezik ekkortól
A következő napokban brutális hideg határozza meg Magyarország időjárását. Bár napközben több térségben is előfordulhat napsütés, az éjszakákon és hajnalban rendkívül erős fagyokra kell számítani, helyenként –20 fok alatti hőmérséklettel. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! Kedd: Többfelé pár
Eltűnt fiatal: Kirakták a Fekete zászlót!
A hétvége óta egyre sötétebbek a hírek. Péntek éjjel Mátyás még barátaival szórakozott. Aztán eltűnt. Látták itt, látták ott – Budapest különböző pontjain bukkant fel, mintha nyomokat hagyna maga után. Aztán jött a hír, amitől megfagyott a levegő: a Lánchíd. Kamerák rögzítették, ahogy felmegy. Olyan felvétel viszont nincs, amin lejön. AZ ÉDESAPA AZ
