Az országot sújtó rendkívüli hőhullám nemcsak a mindennapokat nehezíti meg, hanem az elektromos hálózatot is komoly próbatétel elé állítja. Vasárnap estére Budapest több kerületéből, valamint Pest vármegye több településéről is áramszünetekről és hálózati problémákról érkeztek lakossági bejelentések. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Fol
RENDKÍVÜLI: Országos áramszünet
Az országot sújtó rendkívüli hőhullám miatt olyan mértékben nőtt meg a villamosenergia-fogyasztás, hogy a forgatókönyv szerint a villamosenergia-rendszer elérheti teljesítőképességének határát. A szakértők szerint a légkondicionálók, ventilátorok és egyéb hűtőberendezések egyszerre történő használata olyan terhelést jelenthet a hálózatra, amely mia
Nem érdekel, mit mond Magyar Péter
Sulyok Tamás, a köztársasági elnök és Magyar Péter kormánya között tovább éleződik a politikai konfliktus, miután az államfő a Politicónak adott interjújában egyértelművé tette, hogy minden jogi eszközt megragad a pozíciójában maradás érdekében. A nemzetközi lapnak nyilatkozó hivatalban lévő vezető azután szólalt meg, hogy a hazai alkotmánybírósági
A követők szúrták ki!
Miközben az utóbbi napokban egyre több figyelem irányul Magyar Péter magánéletére és a mellette feltűnő új párjára, a közösségi oldalán ezúttal egészen más miatt indult be a kommentcunamI. A politikus hétfő reggel egy komoly hangvételű üzenetet tett közzé. A bejegyzés pillanatok alatt hatalmas érdeklődést váltott ki, ám sokan észrevették, hogy a ho
Nem emelik automatikusan a nyugdíjat!
Újabb fordulat körvonalazódik a nyugdíjasokat érintő szabályok körül, és rengetegen kezdtek találgatni, vajon valóban emelkedik-e az öregségi nyugdíj. Sokan már azt hitték, hogy automatikusan több pénz érkezik majd a számlájukra, de a helyzet ennél jóval bonyolultabb. Az elmúlt napok hírei sok reményt keltettek, ám most kiderültek a részletek! MUTA
Nádas György tragédiája
Kevés fájdalmasabb dolog létezik annál, mint amikor egy család végleg széthullik. A népszerű humorista őszintén beszélt arról, hogy az elmúlt év élete egyik legnehezebb időszaka volt számára, és olyan veszteség érte, amelyet a mai napig képtelen feldolgozni. A vallomás sokakat megrendített, hiszen kiderült: gyermekeit veszítette el. MUTATJUK A RÉSZ
Gálvölgyi János fájdalmas őszinteséggel
Gálvölgyi János május végén töltötte be 78. életévét, ám a születésnapokhoz egészen másképp viszonyul, mint a legtöbben. Miközben sokan tortával, ajándékokkal és nagy összejövetelekkel ünneplik az idő múlását, a népszerű színművész semmi örömtelit nem talál abban, hogy ismét eltelt egy év. Nem hisz abban a gyakran ismételt mondásban sem, hogy a kor
Tilos így használni a redőnyt
Ebben az elviselhetetlen hőségben általánosságban egy általános kombinációt szoktunk bevetni: klíma bekapcsol és redőny lehúz. De vajon ez valóban megfelelő? Sokan elrontják a redőnynél. A lakás pillanatok alatt át tud forrósodni, így mindenképpen célszerű leengedni a redőnyt. A közvetlen napsugárzás a legnagyobb hőforrás, ami nem lehúzott redőnyné
Csak erre használhatják a nyugdíjasok
A nyugdíjasokat hónapok óta foglalkoztatja, pontosan mire lehet majd elkölteni az új SZÉP-kártyára érkező támogatást. Most egyre több részlet lát napvilágot a készülő szabályokról, és úgy tűnik, a kártyát nem lehet majd akármire felhasználni. A tervek szerint több mint egymillió idős kaphat jelentős összegű támogatást, de az is kiderült, hogy nem m
Monumentális jégeső vet véget a forróságnak!
A napok óta tartó elviselhetetlen hőség után végre megérkezik a fordulat, de korántsem úgy, ahogy sokan remélték. Az országot napokon át perzselő kánikulát egy rendkívül markáns hidegfront szakítja félbe, amely nemcsak felfrissülést, hanem veszélyes időjárási jelenségeket is magával hoz. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz has
