Járműhiba miatt jelentős fennakadások alakultak ki a Déli pályaudvar és Kelenföld közötti vasúti szakaszon, ami több vonat közlekedését is érinti vasárnap délután. A forgalom jelenleg csak egy vágányon halad, ami torlódásokat és késéseket okoz. A MÁV tájékoztatása szerint a műszaki hiba következtében a két állomás között korlátozott a kapacitás, ez
Történelmi megállapodás
Soha nem látott fordulatról beszél az ország! Olyan bejelentések kerültek napvilágra, amelyek alapjaiban írhatják át több százezer magyar nyugdíjas jövőjét. Egy politikai megállapodás részeként olyan nyugdíjprogram körvonalazódik, amely szerint a legkisebb ellátások jelentős emelést kaphatnak, miközben egy teljesen új, sávos rendszer is életbe léph
Újra Orbán Viktor a Fidesz elnöke
A Budapest Kongresszusi Központban tartott kongresszuson Orbán Viktor felidézte politikai pályafutásának és a Fidesz történetének fontosabb állomásait. Hangsúlyozta, hogy személyes küldetésének mindig is Magyarország szuverenitásának megőrzését tekintette, és a Fi/esz–K/NP közösségére olyan bajtársak szövetségeként gondol, akik hosszú távon hajland
Magyar Péter családi drámája
„Bő két hét telt el, amióta a parlament tiszás többsége nem adta ki a mentelmi jogomat egy magánvádas ügyben. Én igennel szavaztam, ahogy korábban ígértem, ám az új kormánypárti többség nemmel. Azóta születnek a konteók, melyek olykor az őrület határát súrolják” – írta Kocsis Máté pénteken FB-oldalán. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! [&
Most ülsz le, ha megtudod, mennyit keres
A köztársasági elnök fizetését nem külön politikai alku vagy egyedi döntés határozza meg, hanem törvény. A szabályozás szerint az államfő havi tiszteletdíja a házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese. A házelnök fizetése pedig az országgyűlési képviselői alapdíjhoz kötődik, amely az előző évi nemzetgazdasági bruttó átlagkereset alapján emelkedik. A Pé
Sajnos váratlan hírt közöltek!
Amerikában is vizsgálják Rubint Réka mintáit, kezelésváltásról döntöttek az orvosok Újabb kezelési szakasz kezdődik Rubint Réka számára, miután a legfrissebb vizsgálatok szerint változás történt a daganat méretében. Az orvosok ezért a korábbi terápiát módosítják, miközben a fitneszedző állapotát külföldi szakemberek is elemzik. MUTATJUK A RÉSZLETEK
Bekövetkezett a legrosszabb
Hosszú ideje küzdött a súlyos betegséggel, de most újabb nyomasztó fordulat következett be. A nyilvánosság előtt mindig erősnek és bizakodónak mutatkozó Rubint Réka számára ismét nehéz időszak kezdődött. Az elmúlt évek kezelései után mindenki abban reménykedett, hogy végre kedvező hírek érkeznek, ám a korábbi terápia nem hozta meg a várt áttörést.
Ettől fél a legtöbb nyugdíjas
A legfrissebb felmérés döbbenetes eredményt hozott: a magyar nyugdíjasok jelentős része komoly félelmekkel néz a jövő elé. Sokan attól tartanak, hogy egészségük egyik napról a másikra megromolhat, másokat a demencia réme vagy az egyre nehezebb anyagi helyzet tart ébren éjszakánként. A kutatás szerint rengetegen aggódnak amiatt is, hogy időskorukban
Nem ússza meg Győrfi Pál!?! Ezzel vádolják!
Váratlan fordulat történt az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetésében, és máris záporoznak a kemény vélemények. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint Győrfi Pál távozása nem valamiféle bosszú eredménye, hanem egy régóta esedékes személyi változás. A bejegyzés pillanatok alatt bejárta az internetet, és sokakat meglepett a szakértő sz
Olyan örömhírt jelentett be a Kincsvadászok sztárja
2024. január 22-én láthatták először a magyar tévénézők a TV2-őn a külföldön már befutott műtárgykereskedő show-műsort, ami pillanatok alatt nagy kedvenccé vált. Azóta négy évad került adásba, ráadásul kiegészült a műsor a Kincsvadászok VIP-vel is, amely során sztárok válnak meg féltve őrzött kincseiktől. A műsornak azóta elképesztően sok rajongója
