Hónapok óta szinte senki nem láthatja T. Danny teljes arcát. A rapper megjelenésének elmaradhatatlan része lett a fekete maszk, amely mögé hosszú időre elrejtőzött. A háttérben azonban sokkal megrázóbb történet húzódik, mint azt a rajongók eleinte gondolták. Elmondása szerint az önpuszt/tó időszak végén az orra mindössze néhány nap leforgása alatt
Végleg feladta a harcot Galla Miklós
Megrendítő hírek rázták meg a hazai művészvilágot: a népszerű nevettető, Galla Miklós szervezete végleg összeomlott. Hónapok óta tartó, emberfeletti küzdelem után a humorista környezete tehetetlenül nézte végig, ahogy a legenda életereje elillan. A mindennapos, csontig hatoló kínok után a csend mindent átvett, a rajongók pedig lélegzetvisszafojtva
Muri Enikő hatalmasat adott Magyar Péternek!
A Sugarloaf énekesnője, Muri Enikő nemrég a Patrióta YT-csatorna „Véleményvezér” című műsorának vendége volt, ahol a műsorvezető, Filep Dávid társaságában több aktuális politikai és közéleti témát is kiveséztek. Az interjú során szóba került a Fidesz Harcosok Klubján való fellépése, a Himnusz előadása – és nem mellesleg Magyar Péter is, akiről Muri
Betelt a pohár a rendőröknél
Határozottabb fellépést ígér a rendőrszakszervezet a belügyminiszteri találkozó után. Határozottabb érdekvédelmi fellépésre készül a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet, miután a szervezet szerint nem hozott érdemi előrelépést Pósfai Gábor belügyminiszter találkozása a rendőrökkel. A miniszter szeptember 18-án, péntek este vett részt a budapesti éjs
Itt a vége! Döntöttek az idősek jogosítványáról!
Magyarországon szigorú szabályok vonatkoznak az idősebb korosztály vezetői engedélyének megszerzésére és megújítására. Jelenleg az 50 év alatti vezetőknek tízévente, az 50 és 60 év közöttieknek ötévente, a 60 és 70 év közöttieknek háromévente, míg a 70 év felettieknek kétévente kell orvosi alkalmassági vizsgálaton részt venniük. RENGETEG BALESET VA
Tragédia érte Fásy Zsülikét
Egyre súlyosabb fordulatokat vesz az NKA körül kirobbant ügy, amely közvetlenül a Fásy család több vállalkozását is érinti. Fásy Ádám feleségét, Fásyné Gurzó Máriát szeptember 9-én letartóztatták, a Kecskeméti Törvényszék pedig szeptember 18-án helybenhagyta a döntést. A történet azonban nem áll meg Fásy Ádám feleségénél. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A
Újra gondok vannak Pakson
Újra gondok vannak Pakson. Az atomerőmű 2. blokkjában vasárnap reggel 7 óra 35 perctől gépészeti meghibásodás miatt 150 megawattos teljesítménycsökkentést kellett végrehajtani – tájékoztatott az MVM. Az üzemeltető MVM közlése szerint a szakemberek haladéktalanul megkezdték a műszaki probléma elhárítását, arról azonban egyelőre nem adtak ki részlete
Teljesen elszabadult! Meglepő jelenetek
Teljesen elszabadult! Meglepő jelenetek a Magyar Péter elleni tüntetésen! Különös fordulatot vett a szeptember 19-én a Kossuth téren megtartott, Magyar Péter és a Tisza-kormány politikája ellen meghirdetett demonstráció. A rendezvény közben ugyanis a tömegből egyszer csak felhangzott a Tisza egyik legismertebb jelszava: „Áradjon a Tisza!” AZONBAN N
Most érkezett a hír! Ekkor Jön a 14. havi nyugdíj!
Több fontos változás is érinti a magyar nyugdíjasokat: 2026 februárjában a teljes 13. havi nyugdíj mellett megérkezett a 14. havi nyugdíj első, 25 százalékos része, miközben 2027-re újabb intézkedéseket jelentett be a kormány. A 120 ezer forintos nyugdíjminimumról már konkrét bejelentés született, a nyugdíjas SZÉP-kártyáról és a 14. havi nyugdíj to
Orbán Viktor üzent: „Készüljetek fel.
A választási vereség után új politikai menetrend körvonalazódhat a Fidesz és a körülötte maradt jobboldal előtt. Huth Gergely vasárnapi bejegyzése alapján a Kossuth téri „Ne féljetek! 2.0” tüntetés akár egy hosszabb építkezés első állomása is lehetett. A következő fontos pont Kötcse lehet, ahol Orbán Viktor új irányt jelölhet ki, október 23-án pedi
