A gyönyörű énekesnő nem más, mint Kovácsovics Fruzsina, akivel Tibor már jóval az űrutazása előtt kapcsolatba került.
A közönségnek nem kellett több. A kommentek özönleni kezdtek, és egyre többen látják bele ugyanazt a történetet. „Szépek lennének együtt!” – írják sokan. Mások koncerten látták őket együtt, sőt olyan is akadt, aki szerint már hónapokkal ezelőtt feltűntek egymás oldalán. A rajongók drukkolnak, találgatnak, össze is boronálták őket. Fiatalok, tehetségesek, egy hullámhosszon rezegnek – vajon tényleg több van köztük, mint közös zene? Egyelőre még egyikük sem erősítette meg, de a jelek és visszajelzések egyre egyértelműbbek! Mi bizony nagyon szurkolunk nekik.
KÖVETKEZŐ OLDALÓriási fordulat: történelmi győzelem után jöhet a pénzeső a nyugdíjasoknak Történelmi sikert aratott a Tisza Párt, a kétharmados győzelem pedig azt jelenti, hogy a párt szinte akadály n
KÖVETKEZŐ OLDALHazánkban a sebességmérő berendezésekkel három különböző formában, traffipax, traffibox, valamint a VÉDA-rendszer részeként találkozhatunk. Amennyiben háromlábú állványon álló traffival
KÖVETKEZŐ OLDALErős Antónia szinte minden hétköznap este az R/L Híradóban látható, ugyanis Szellő István oldalán vezeti a műsort. Azonban ez most megváltozik! Erős Antónia és Szellő István remek páros
Leave a Comment