Várkonyi a három opció közül a következőt választotta: „C: A kedvéért belemegyek a dologba.” – habár elmondása szerint a valós válasza nem szerepelt a lehetőségek között.
Az énekesnő több mint 6 milliót vitt haza. Muri Enikő jutott el a fődíj játékig! 5 millió 755 ezer forint volt most a tét. Egy 17 betűből, és két szóból álló feladványt kapott, azzal a témakörrel, hog
Választ kapunk arra is, hogy mi okozott nagyobb fájdalmat számára, a polgármesterségről való lemondás, vagy hogy soha többé nem lehet MOB-tag. Korábban 7 éven át sikeresen vezette a Magyar Olimpiai Bi
Ábel Anita őszintén beszélt Geszti Péterrel! Azt is elmondta, milyen a viszonya a gyermeke édesapjával. Ábel Anitát gyerekként ismerhette meg Magyarország a Szomszédok című sorozatban. Felnőttként a m