„Ezt már régóta terveztük, elég volt a súlyunk fel-le ugrálásából. Ez a gyomorműtét már régóta váratott magára.
Az, hogy Tinával egyszerre vállaltuk, erőt ad. Ha egyikünknek nehezebb lesz, itt van a másik, hogy támogassa. Így volt ez akkor is, amikor levették a vért műtét előtt. Tina kicsit megszédült, mert nagyobb mennyiséget vettek le. Jó, hogy végig itt lehettem mellette ezekben a pillanatokban is” – mondta a Sláger TV-n Emilio.
De lássuk a képet!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
A Jászai Mari-díjat 1973-ban kapta meg, majd 2019-ben Balassi-emlékéremmel jutalmazták. 2021-ben Szinkronszínész életműdíjban 2023-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült. 2024-b
Házasság első látásra egyik sztár szereplője – Andris elnézést kért mindenkitől az összes közösségi oldalán! Miután szembesül hogy viselkedett és látta magát a képernyőn Andris azonnal elnézést
Galambos Lajos vagyis művésznevén: Lagzi Lajcsi lesz a Frizbi című YouTube-műsor következő vendége annak ellenére, hogy Hajdú Péter nemrég azt mondta, hogy a Frizbi helyett csak a Beköltözve Hajdú Pét