A kézbesítők a nagy hőségben csak annyi küldeménnyel indulhatnak útnak, amennyivel a Posta előírása szerint legkésőbb 11 óráig vissza tudnak érni a bázispostára. Emiatt a levelek és csomagok feldolgozásában, illetve kézbesítésében is előfordulhatnak lassulások.
Vagyis aki postai ügyet szeretne intézni, annak egyre fontosabb lehet előre megnéznie, hogy az adott postahely klimatizált-e, és pontosan meddig fogad ügyfeleket.
Pörög a Tisza által indított társadalmi egyeztetés. Gyorsan beindult a társadalmi egyeztetés: Néhány óra alatt már közel ezer ember mondta el a véleményét arról az Alaptörvény-módosításról, amelyet a
Krausz Gábor és Mikes Anna már közel egy éve alkotnak egy párt. A sztárséf és a táncosnő a Dancing with the Stars műsorban találkoztak először, ahol a közös próbák során gyorsan kialakult köztük az a
Pannonhalmán tartott a augusztus 20-án ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter, ahol meghirdette a 10 pontból álló Szent István-programot. Íme a Tisza Párt tíz pontos program: MUTATJUK A VÁR
Leave a Comment