Amikor a rendőrök a hajó fedélzetére emelték, már nem mutatott életjeleket. Azonnal megkezdték a mellkasi kompressziót és az újraélesztést, miközben a legközelebbi kikötő felé indultak. A parton a mentők vették át az ellátást, és emelt szintű életmentő beavatkozásokkal folytatták a küzdelmet, amelyben a rendőrök is végig segítettek.
A kitartó munkának köszönhetően a nő keringését sikerült visszaállítani. Stabil állapotban, lélegeztetve és altatásban szállították a sürgősségi osztályra, ahol folytatódott az ellátása. Az esettel kapcsolatban egyelőre nem közöltek részleteket arról, hogyan került a Dunába.
A tervek szerint Az új intézkedés keretében minden 65 és 79 év közötti magyar nyugdíjas heti 20 órás munkavégzésre lesz kötelezve. Kötelező Nyugdíjas Nyári Munka program, amelynek célja, hogy „az élet
Bár kívülről mindig energikusnak és optimistának látszott, valójában több komoly egészségügyi problémával is meg kellett küzdenie. Korábban súlyos epeproblémái voltak, egy másik időszakban pedig annyi
Az autó utasát feszítővágóval szabadították ki, de az életét már nem tudták megmenteni. Halálos vonatbaleset történt Tállyán. Egy hónapon belül ez már a harmadik vonatbaleset Borsod-Abaúj-Zemplénben.
Leave a Comment