– „Szerintem egy annyira rosszul megcsinált sorozat volt, hogy azt nem tudom elmondani. Minden rossz volt benne! Tudom, hogy nem lehetett abbahagyni a nézését, és azt is, hogy az első szappanopera volt Magyarországon. De hát kimentek egy kamerával a kivilágítatlan lépcsőházba forgatni. Egyik kamerába mondta a Nemcsák Károly, a másikba a Komlós Juci, ami úgy tűnhet, mintha egy párbeszéd lenne, de nem az, mert ordít róla, hogy nem az. Gyerekek! Én mindenkit tisztelek, aki ebben benne volt. Tehát Kulkától kezdve Ábel Anitán át tényleg mindenkit tisztelek, de nem volt jól megcsinálva. Csak egy legenda!” – Mondta a műsorvető.
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Most nézzük a mosogatószivacs másik részét: Sárga szivacs: Ez a leglágyabb és ideális kényes üvegáruk és porcelánok mosásához, amelyek könnyen karcolódhatnak. Kék szivacs: Ez a szín azt jelzi, hogy a
Tíz kilométeren át tartott a filmbe illő hajsza egy férfi után, aki eltiltás hatálya alatt vezetett. A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi 2023 júniusában, Dunaújvárosban szinte
Károlyi Sándor részvétele kezdetben ígéretes volt a műsorban, hiszen kevés olyan raptehetség van az országban, mint ő. Azonban végül Majka távozásra kényszerítette, ami egyben a fiatalember televíziós