Az 1970-es években Szádvári Gabriella ismert és kedvelt televíziós bemondóként vált ismertté. Azonban egy rossz döntés hirtelen fordulatot hozott az életében. 1980 elején bolti lopáson kapták, ami teljesen megtörte addigi sikeres pályafutását. Szádvári Gabriella élete egy pillanat alatt félrecsúszott.
Szádvári Gabriella eredeti neve Lükő Gabriella volt, született 1953. augusztus 20-án Budapesten. Tehetsége már fiatalon megmutatkozott, gimnazista éveiben számos szavaló- és szépkiejtési versenyt nyert. 1972-ben a Színművészeti Főiskola felvételijén az utolsó körben kiesett, így az akkori szokásoknak megfelelően a Magyar Televízióhoz került.
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Számos alkalommal hallottam olyan véleményeket, miszerint a hajléktalanoknak könnyű, hiszen csak kiállnak az utcára kéregetni, és nincs más dolguk, mint tartani a markukat. Úgy döntöttem, hogy utánajá
50 évvel ezelőtt a kismamadivat jelentősen eltért a mai divattól. Míg ma a kismamák büszkén viselik testhez simuló, a pocakjukat kiemelő ruháikat, addig a hetvenes-nyolcvanas években a kismamaruhák in
Amikor otthon festés közben véletlenül festék kerül a kezedre, ne aggódj, nem kell oldószert keresned. A borotvahab kiválóan eltávolítja a festéket, így könnyen megszabadulhatsz a foltoktól. Kiemelt k