Kiara végül kimondta azt is, amit mindenki tudni akart: egyetlen, teljesen átlagos jelenetért nagyjából félmillió forint üti a markát. Egy nap, néha két nap forgatás, reggel 7-től akár este 7-ig – 12 órás műszakok, komoly fizikai és lelki terhelés. „Ezért fizetnek többet, mert egy életen át tartó következménye van” – magyarázta.
A pénzt azonban nem szórja el ész nélkül: befektet, tudatosan gazdálkodik, időnként teljesen leáll a munkákkal. Hogy mi teszi boldoggá? A szabadság. A meleg víz. Az utazás. Az, hogy nem kell megnéznie az árakat. És hogy nincs főnöke. Ez az az ár, amit Kiara kifizetett – és az az összeg, amit most már mindenki irigykedve számolgat.
Tragédiába torkollott egy egyszerű utazás az M43-ason, a maroslelei kihajtónál. Egy bolgár rendszámú furgon – amely utánfutót is vontatott – egyszer csak megcsúszott, majd hatalmas erővel egy parkoló
A Sulyok Tamást érintő alkotmánymódosítás áll a vita középpontjában A demonstráció közvetlen előzménye, hogy Magyar Péter szombaton benyújtotta az alaptörvény 17. módosítását, amely a köztársasági eln
Már most érezni lehet a tél vészjósló leheletét: percek kérdése, és megérkezik az a csapadékzóna, amely mindent felforgathat a hétvégén. A meteorológusok hetek óta figyelmeztetnek, de most először han
Leave a Comment