A vád szerint a férfi a fáradtságtól aludt el vezetés közben, utoljára 4:14-kor adott életjelet az éberségjelzővel, majd hat perccel később bekövetkezett az ütközés. A perben közérdekű üzem működésének különösen nagy kárt okozó gondatlan megzavarása miatt kell felelnie. Bár beismerte, hogy elszundított, ragaszkodik hozzá: nem érzi magát bűnösnek. A negyvenéves, négygyermekes családapa azzal érvelt, hogy dolgoznia kell, két tartósan beteg gyermeket nevelnek, hitelt fizetnek. Közben az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezete jelentése feltárta a tragédia részleteit – de a legégetőbb kérdés továbbra is ott lebeg a levegőben: hogyan történhetett meg, hogy egyetlen pillanatnyi kihagyás ekkora pusztítást okozott? – ítélet nem született – a férfi elismerte, hogy elaludt, büntetőjogi felelősségét azonban tagadta.
Lemondásra szólították fel Magyar Pétert – Nem akárki mondta ki a súlyos kritikát. Pokol Béla, az Alkotmánybíróság korábbi tagja reagált Magyar Péter hétfői bejegyzésére, s úgy fogalmazott, hogy a min
A ciklon hatására jelentős mennyiségű csapadék érkezik, amely eső, havas eső és hó formájában hullhat le, különösen a nyugati területeken. Emellett a szél is megerősödik, a Dunántúlon viharos északi-é
A Nagy Duett legutóbbi, ötödik adása nemcsak a dupla produkciók miatt volt emlékezetes, hanem egy váratlan vallomás miatt is. Ha nézted a vasárnap esti élő műsort, te is láthattad, hogy a műsorvezetők
Leave a Comment