Újabb megrázó történetek kerültek napvilágra a Pesti idősotthonról. Egy 73 évesen elhunyt férfi özvegye nem kertel: szerinte férje nem a betegség, hanem az ellátatlanság miatt halt meg. Egy másik hozzátartozó azt állítja, félrevezették édesanyja állapotáról, míg egy harmadik család a kórházi zárójelentésből következtetett arra, hogy az idős asszony
Rettenetes dolog történt Kállón!
A felvonulást egy korábbi eset előzte meg, amikor a B/nva/ászok kampánybuszát meg/áma/ták Kállón, egy utcafórum alkalmával. A d/mon/trációval a bű/özés elleni fellépést, a rend/eremtést és a „tiszte/s/éges állampolgárok” védelmét hangsúlyozták. A beszámolók szerint több ezren vettek részt a felvonuláson, amely a település főutcáján zajl
Összeomlott Boráros! Megvan az ítélet!
A modern gladiátorok élete nemcsak a reflektorok fényében zajlik – néha a bíróság rideg folyosóin dől el minden. Boráros Gábor, aki korábban elképesztő erővel és elszántsággal hódította meg a nézőket, most egy egészen másfajta küzdőtérre került. A rajongók még fel sem ocsúdtak, amikor híre ment: a sportoló ellen eljárás indult, ráadásul olyan gyors
Már fentről is figyelnek mindenkit érint!
A d/ónos ellenőrzések mögött már jogi háttér is áll, amely lehetővé teszi az ilyen típusú adatgyűjtést. Az így szerzett információkat a hatóságok beépítik a hivatalos rendszerekbe, és továbbítják az ingatlan-nyilvántartások felé. A jelenlegi intézkedések alapján várható, hogy ez a módszer egyre több településen megjelenik, különösen azokon a helyek
Dráma a debreceni fogorvosnál
Az emberek többsége fél, sokan pedig egyenesen ret/egnek attól, ha fogorvoshoz kell menniük. Így volt ezzel az a középkorú férfi is, aki egy rutinbeavatkozásra jelentkezett be egy debreceni magánklinikára. Péter annyira szorongott, hogy a kérésére elaltatták… ám soha többé nem tudták felébreszteni. Meghalt. A sokkoló ügyben büntetőeljárás ind
Hatalmas pelyhekben hull a hó
Csütörtökön egy markáns ciklon szakítja ketté az országot: miközben keleten még 20 fok körüli hőmérséklet várható, a Dunántúlon 4-12 fok lesz, s oda visszatér a tél. Nyugaton a kiadós esőt havazás és 90 km/órát meghaladó szélvihar váltja fel, míg Budapesten az Időkép szerint borongós, esős időre és 13 fokra számíthatunk. A térségünk felett örvénylő
Örökre elbúcsúzott Vomberg Frigyes
Az idei Séfek séfe-évad eddig is bővelkedett drámában, de ami a legutóbbi évad után történt, arra senki sem számított. A nézők még alig emésztették meg Wolf András távozását, és éppen kezdték megszokni az új felállást Tischler Petra érkezésével, amikor újabb sokk érte a műsor kemény magját. A Piros csapat ikonikus kapitánya, Vomberg Frigyes rosszul
Ezért nem ír a média Bogdán Lászlóról
Az ország egykor a nevétől volt hangos, ma viszont mintha köddé vált volna. Most lenne 50 éves Bogdán László, Cserdi legendás polgármestere, ám a média feltűnően hallgat. Nincs megemlékezés, nincs címlap, mintha az a férfi, aki százezrek számára jelentett reményt, egyszerűen eltűnt volna a kollektív emlékezetből. Pedig halálakor emberek tömegei gyú
Szörnyű hír érkezett a Séfek Séfe győteséről!
Sokan még a térképen sem találnák meg Bogdását, azt az apró, alig kétszáz lelkes települést a horvát határ közelében, amely most mégis az ország figyelmének középpontjába került. Innen indult ugyanis a Séfek Séfe idei győztese, Mikula Patrik, akinek története első hallásra akár egy tündérmese is lehetne. Úgy tűnt, minden adott ahhoz, hogy a tehetsé
Kiderült, kivel él most együtt Gyurcsány Ferenc
Volt feleségével mindennap beszél és nem bánt meg semmit! A volt kormányfő állítja, egyáltalán nem bánja a politikával töltött több mint két évtizedet, de az azzal járó zaklatott életmód nem hiányzik neki. Mindennap átnézem a híreket, de a cikkek, csak annyira érdekel a politika, mint a legtöbb választópolgárt. A volt feleségemmel, Klárával is csak
