Ahogy közeleg a döntő, úgy sűrűsödik a dráma a kulisszák mögött. Curtis elárulta: annyi gyűlölködő kommentet kapott, hogy már fizikailag is érzi a terhet. Ráadásul sorra estek ki a mentoráltjai, végül Kökény Lali távozásával teljesen egyedül maradt.
„Én szerintem… én ezt elengedem, ezt az egészet” – csattant fel a telefonban, miközben a próbateremben mindenki ledermedt.
A rapper arról beszélt, hogy a versenyzők szüleivel is konfliktusai vannak, és már nem akar „teher lenni senkinek”. Sőt, kijelentette: ha kell, inkább kötbért fizet, de ő ebben így nem folytatja tovább.
Tóth Gabi kétségbeesetten próbálta visszatartani, de Curtis mondataiból úgy tűnt: már meghozta a döntést.
A beszélgetés legvégén jött a hidegzuhany:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALAz elmúlt napokban különböző közö/ségi mé/ia felületeken és politikai fórumokon olyan állítások kezdtek terjedni, miszerint Magyar Péter egy esetleges gazdaságpolitikai reform részeként
KÖVETKEZŐ OLDALGyőrben olyan bejelentés hangzott el, ami pillanatok alatt végigsöpört az országon: mindenki arról beszél, hogy a nyugdíjasok előtt újabb brutális pénzeső nyílhat meg! A városban délelő
KÖVETKEZŐ OLDALA nyilvánosság előtt mindig harmonikusnak tűntek, mégis hosszú éveken át rengeteg találgatás övezte Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor kapcsolatát. Amikor megszületett a kislányuk, Nóri,
Leave a Comment